"Összetört a szívem" Mondjuk mindig, valahányszor csalódás ér minket. De mi az, hogy összetört? Nem létezik olyan, hogy összetört. Az a szív ugyanúgy dobog mint előtte. Ugyanúgy szállítja a vért. Mert élünk. Azért, mert valaki fájdalmat okozott nekünk, még élünk. Itt vagyunk, hogy élhessünk, hogy tovább léphessünk. Persze, fáj. Sokszor fizikai fájdalom kísér egy szakítást. Miután felocsúdtunk a hirtelen sokkból, hatalmas üresség telepedik ránk. Ez nyomaszt. Mintha betontömböket kötöztek volna a mellkasunkra. Fáj. Fizikailag fáj enni, inni, lélegezni, beszélni, jelen lenni. A szívünk azonban összetört? Nem! Ép. A bizalmunk, a boldogságba és másik nembe vetett hitünk? Na az, az sérül. Minél jobban kötődünk, annál nagyobb szakadékot képezünk. Amit aztán próbálhatnak áthidalni a későbbi jelentkezők. A lelkünk valóban sérül. Minden egyes csalódással egy darab elszáll belőlünk. Mert aki fájdalmat okoz, mindig magával visz egy darabot belőlünk. Abból, aki mellette voltunk. Azonban, ha megtaláljuk azt, aki mellett önmagunk vagyunk, na akkor visszakapjuk ezeket az elvesztett szeleteket. Méghozzá kamatostul. Akkor már nem fáj többet adni. És ami még fontosabb. Akkor már nem kell félni attól, hogy adjunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése