5.) King Kong Hong Kong

Hong Kong, Hong Kong, ahogy ismételgetem magamban, kong, a fejemben is, mintha vészharangot kongatnának. Igen, ez valóban vészharang. Az ébresztőórám jajveszékelésére kelek. Hajnali 6 óra. A konyhából hangok szűrődnek ki. Leila barátnőm már főzi a kávét. Az arabica csodás illata. Na igen, talán ez segít elfeledtetni rémálmomat, amiből imént riadtam fel. Gondolatoktól terhesen elaludni nem kifizetődő. Addig-addig töprengtem a hétvége eseményein, amíg magával rántott egy rémisztő gondolat. Hogy nem látom őt többé. Álmaimban is ez kísértett. Megváltás volt az eszpresszó gépem kotyogására kelni. Ez a hang volt az, amiből tudtam itthon vagyok. Biztonságban vagyok. A kiindulópont, ahonnan mindent elkezdhettem. Mindent elölről kezdhettem. Az otthonom. 

Kibotorkáltam, a lattem már ott várt a konyhapulton, egy Times-al és gyümölcssalátával terítve. "Jó reggelt anya, gondoltam rád fér egy kis energialöket a maratoni repülőút előtt. Mi baj? Rosszat álmodtál?" Na igen, talált süllyedt. Nem szeretek reggel torpedózni vele. Mindig elsőre beletalál. A szívem közepébe. " Tudod, nem tudom kiverni a vasárnapot a fejemből. És nem az élményeket. Az érzéseket, amiket keltett bennem. Az ezeréves feltépett sebeket, amiket most nyalogathatok, a varratok megint felszakadtak - De honnan tudod? És ha valóban ő az igazi? Vagy ahogy te fogalmazol az igaz? És ha nem kell nyalogatnod? Ha ő rá a gyógykenőcs? Ne gondold túl a dolgokat, ne filozofálj, táplálkozz belőle, meríts erőt és várj türelmesen! Én érzem hogy megéri. Hallgass rám, csak most az egyszer! És fogd fel most ezt az utazást is úgy mint egy kikapcsolódást. Menj el, meditálj egyet egy zen kertben, egyél rengeteg halat és moszatot, vásárolj színes szagos villogó micsodákat, fizess be macskasimogatásra, liftezz fel-le egy felhőkarcolóban, ahogy ismerlek ezt úgy is kipróbálod ha sikerült valakit magaddal rántanod. Távolodj el és minden közelebb fog jönni hozzád. De ne fuss el. Többet nem engedem neked. Mert abban a két percben, amikor rád néztem, láttam hogy a háborgó tenger a lelkedben visszatért a medrébe, megnyugodott és ragyogott felette a nap. Tartsd meg ezt magadban emléknek, amíg újakat nem nyersz általa. Ne légy buta kicsi szív. - Na jó, gondoltam, igazat adok neki. Már csak azért is, mert a fejem hasogat. Inkább maradok csendbe a migrénemmel édes kettesben, mint hogy az érzelmekről vitatkozzak. 

Gyorsan lezuhanyoztam, bepakoltam. Hívtunk egy taxit. Még induláskor felhívtam édesapámat, hogy jelezzem egyben van bajkeverő hamupipőkéje. Kiértünk a reptérre. Elbúcsúztam Leilától, jól megszorongattuk egymást, tudtuk egy kis időre megint el kell válnunk egymástól. De ahogy leszállt a gépem Kínában, hívom őt. A váróban ültem már megint. Otthon édes otthon. Leszámítva, hogy a migrénes fejfájásom nem akart múlni. És otthon létére hiányoznak belőle olyan alapvető dolgok, mint a pihe-puha king size bed-em tele párnákkal. Valamint a gyógyszeres szekrényem. Egy advilért most ölni tudtam volna. Kávét nem ihattam, attól csak rosszabb lett volna, így maradtam egy zöld teánál a kapuhoz közel lévő zen kávézóba. Ráhangolódásnak tökéletes, gondoltam. Kikapcsolt az agyam. A fejfájástól és fáradtságtól nem működött a gondolkodó agykerekem. Csak ültem és bambultam az emberekre. A gyerekes nyaralni induló családokra. Az üzletemberekre, a fesztiválozni induló fiatalokra. És csak egy dolgot tudtam. El akarom hagyni Londont. Most. Mert mindenki, akire csak ránéztem egy dolgot erősített bennem. Ez voltam én, ez vagyok én, és ezzé szeretnék válni. Anyává, szülővé, feleséggé, szeretővé, szerelemmé. Paulóé. -buta Mira, már megint mire gondolsz. Indulj, szólították a 2345-ös Hong Kong-i járat utasait. Boarding Time Baby.

A repülőn, miután elfoglaltam helyemet az első osztályon, hátradöntöttem székemet és intettem a stewardess kisasszonynak, legyen szíves rögvest hozzon nekem egy nagy pohár vizet valami fájdalomcsillapító alkalmatossággal. Még felszállás előtt szerettem volna helyretenni kotyogó elmémet. Mintha kávét daráltak volna a fejemben, na pont úgy éreztem most magam a 3A ülésen ülve. A Turkish Airlines gépmadarán. Pezsgőtabletta. Gondoltam tökéletes, gyorsan oldódik, gyorsan szívódik hatékony. Buborékok szállnak fel a víz tetejére vékony habréteget létrehozva a víz tetején. Telefonom offline módba tettem, azzal együtt magamat is. Nem rémlik pontosan, mi történt miután megittam a csoda lötyit. Azt hiszem, még próbálkoztam filmnézéssel. Talán arra is emlékszem, hogy vígjátékot választhattam, hátha elvonja majd a figyelmemet  P-ről és ST-ról. De onnantól, hogy a fülest felhelyeztem teljes képszakadás. Nem álmodtam. Sötétségben barangolásomból a stewardess kedves felrázó mozdulatai hoztak vissza. Hölgyem, kérem kapcsolja be a biztonsági övét, 20 perc múlva landolunk. A külső hőmérséklet 20 fok, a helyi idő este 20:30 perc. Magamra eszméltem. Átaludtam egy London-Hong Kong távot. Ilyen sem fordult még velem elő elmúlt 5 évem során. Rossz hatással vannak rám a pasik, az már szent. 

Viszonylag gyorsan sikerült kicheckolnom, a csomagom is gond nélkül kigurult hozzám a futószalagon. Pusztán 5 perc hadonászás és birkózás után sikerült nyernem egy taxiért vívott heroikus küzdelemben. A hotelben elfoglaltam a szobámat, majd gondoltam, még ha egyedül is, de megérdemlek egy pohár hűsítő mojitot, az elmúlt napok lezárására. Lementem hát a bárba, hogy koccintsak magammal a sikeres eltávolodásra. Olyan üres volt minden. A fejem, a szívem, a lelkem. A munkára még nem kellett koncentrálnom, csak holnap délután kezdődött a kötelező program majd két nap konferencia és a péntek a városnéző túráé. Szerettem a távol-keletre jönni. Itt minden annyira messzi, annyira más és annyira zen. Nem találtam rá jobb kifejezést. Rövid telefon beszélgetés Leilával, apukámmal, közben kihozták a mojitomat. 

Épp kortyolnék bele, amikor is , pittyen az iphoneom. Gondoltam email, a munka gyorsan utól ér még itt a világ másik felén is, késő este. Sms üzenetem érkezett. P az. Jobb is, hogy nem kortyoltam bele italomba, mert akkor az most az előttem ülő idős spanyol férfi nyakában landolt volna. " A távolság csak kiló méterekben távolság. Az idő csak akkor létezik, ha valamire hiába vársz. Nekem nincs se távolság se idő. Pillanat van. A pillanat, hogy elmondjam neked, hiányzol és egy hét múlva bőrig fogok ázni. Londonban, hamupipőkével. Tartozom neki egy cipővel". Ereimben egyszerre forrt fel a vér 1000 fokos izzó lávává, majd hűlt jéggé ugyanolyan sebességgel. Hihetetlen. Még az sms-e sem átlagos. Ahogy ő maga sem az. Korántsem. 20 perce ültem a telefonom felett gondolkozva, mit válaszoljak neki. Majd a legjobbat tettem ami, eszembe jutott. A disney mesék titokzatos és pajkos világába ültetem át válaszomat. " Várni foglak a balkonom alatt, a varázsszőnyeg parkolónál". Elküld. Most pedig, itt az idő, hogy mint csipkerózsika, édes egyhetes álmomba burkolózzak, amíg el nem jön hercegem, hogy felkeltsen hosszú álmomból és megmentsen a magány sárkányától.