Az élet egy hegymászás. nincs kijelölt út, sok a zsák utca,
a bukkanó és a gödör, amibe minél többször esel annál nehezebb lesz kimászni. És
csak remélni tudod, hogy ha felérsz azt kapod amit vártál és a kilátás majd
kárpótol minden egyes elszenvedett karcolásért és sebért amit magadon hordasz
jelezve, hogy végigcsináltad. Erős vagy. Meg tudod tenni. Kibírtad azt, ami
közben sokan elvéreztek. És van e értelme az egésznek? Azt hiszem pont ez a
lényege. Rájönni, hogy nekünk megérte e. Számunkra van e értelme. Azért
vagyunk, hogy cselekedjünk és hibázzunk, hiszen a tetteink alakítják a
sorsunkat. Meg lehetne írva a sorsomban, hogy űrhajós leszek, ülhetnék karba
tett kézzel és várhatnám hogy az ölembe hulljon a lehetőség. De mi van ingyen? Amikor olyan világban élünk ahol
lassan már a levegőért is fizetni kell? Hova tűnt a kétkezi munka értéke? Hol
van a racionalitás? Hol van az értelem?
S ha az ember racionális és földhöz kötött, hogy álmodhat vízbe házakat,
levegőbe nyúló tornyokat. És mi van a szerelemmel?Mi van a boldogan élünk amíg
meg nem-el? A nagy Ő-vel fehér lovon aki kiránt a nyomorból és felemel a mennyországba?
Az érzelmek irányította világban nincs helye az értelemnek, felesleges blabla,
s bár nincs varázstükör és életmentő csók,hihető a mese, a szőke herceg és a
happy end. A kislányok 4 éves koruktól kezdve a tökéletes fiúról, a tökéletes
esküvőről, a tökéletes családról álmodnak amíg nem éri őket az első igazi
csalódás. Felnőnek és rájönnek, hogy a valóságban a szerelmet pecsételő csókok
csupán csak hamis szerelmek álcsókjai, s be nem váltott ígéretek pénz vagy
hatalom reményében. Napjaink csipkerózsikái megelégednének egy fiúval,aki
felkelti őket szörnyű rémálmukból megmenti a magány sárkányától és aki nem ad
semmi mást, csak szerelmet, de azt feltétel nélkül, igazán. Ritka az olyan
ember aki elmondhatja hogy ő igen is tiszta szívből és érdek nélkül
szeret. Hol van a határ ég és Föld
között jó és rossz között? Mi van azzal aki rosszat tesz azért, hogy másnak jó
legyen? Aki lop-csal csak hogy családját biztonságban tudja, s mégis egy
társadalom utalja ezért szolga sorsba. Kegyetlen harc az élet s elhullik a
gyáva, s ritka, hogy a végén a gyenge marad állva. Kemény a játék, potyognak a
könnyek, s a film képei gyorsvonatként peregnek. Ritka a kincs, apró mint a
könnycsepp. Hosszú az út, sok a hátrahagyott barát, s nehéz a súly, nehéz a
lélek. De ha csak így érzem hogy élek? Azért, hogy boldogok legyünk meg kell
szenvednünk. Azért, hogy a csúcsra érjünk meg kell küzdenünk. De a sok küzdelem
és szenvedés árán leszünk azok akik lenni szeretnénk, úgy hogy közben
megmaradtunk annak, aminek születtünk. Testvérnek,Barátnak,Gyermeknek,
Unokának, Nagy Szerelemnek, s utoljára de nem utolsó sorban, Embernek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése