2013. június 30., vasárnap

1.)Egy karrierista nő életének margójára…

Idestova öt éve már, hogy elértem karrierem csúcspontjára. Vezető tisztséget tölthetek be egy nemzetközi fuvarozással és logisztikával foglalkozó vállalatnál. A projekt tervezés és pályázatírás, valamint a nemzetközi kapcsolatok ápolása annyi időt vesz el az életemből, hogy a családomon, a szombati tenisz partikon illetve a csajos estéken kívül nem igen jut másra időm. Mondják, még meghalni sincs időm. Nos, ez rám hatványozottan igaz. Félreértés ne essék nem panaszkodás. Apropó csajos esték – a hely, ahol összegyűlik kis életem díszes örökcsapata. Ahol rajtam kívül mindenki, menyasszony, vőlegény vagy feleség, néhányuk már kis lurkókkal. – akikre nem mellesleg én vagyok az, aki bármikor hadrendbe fogható, hogy vigyázzon – na, igen én a szingli – vagy ahogy Kristen barátnőm mondja, „ az annyira különleges, hogy már egyedülálló Mira” a nagyvárosi dzsungel nőstény ragadozója. De kanyarodjunk vissza az elejére..

A történetem egy tegnap folytatott beszélgetés okán pattant ki a fejemből. Történt ugyanis, hogy a ritka napok egyikén – amikor pár órát sikerült az iroda „magányában” töltenem, telefonkonferenciák, más időzónákban cikázó tárgyalások és prezentációk lebonyolítása nélkül, maradt egy kis időm magamra. Hihetetlen, ritkán tudom ezt mondani, hogy magamra. Az én időm mindig másokra megy el. Az üzletre, a családomra, a barátaimra, a társas élet élésére, a folyamatos keresésre. De ismét sikerült elkanyarodnom, immár másodszorra történetem során. Tehát

Hirtelen keletkezett szabadidő feketelyukam okán gyorsan elintéztem a csekkek befizetését, telefonáltam párat, befizettem a biztosítást, foglaltam időpontot a kedvenc fodrászomhoz, akihez mostanság csak szökőévekben jutok el, valamint bepaszíroztattam magam nagy küzdelmek árán a kozmetikusomhoz – ekkor már úgy éreztem magam, mint egy igazi super women, aki képes tér idő kontiinumok között cikázni. Elterveztem, hogy eltöltök egy kellemes ebédet legjobb barátommal, Stevvel, akivel már majd egy hónapja nem sikerült egy röpke fél órát sem együtt töltenem bokros teendőim miatt, amik a tavaszi átállás miatt rám zúdultak. Lefoglaltam egy asztalt a La Pampa-ban, a város legjobb stake house-ban, ahol legalább olyan jó steaket készítenek, mint amilyet New Yorkban szoktam enni esténként az ottani befektetési cégünk igazgatójával miközben a jövő évi szállítási terveket vitatjuk meg, egy üveg jó Tokaji mellett. Igen Tokaji. Ugyanis Paul Fitz, így hívják vacsorapartneremet, rajongója a magyar boroknak. 2 éve hogy tart jó üzleti-baráti kapcsolatunk és azóta is csak ígérgeti, hogy most már tényleg eljön elkölteni egy kellemes hétvégét velem és főnökömmel a tokaji hegység lábainál. Na de majd egyszer, vagy, ahogy ő mondaná „once upon a time”.  A hiper térben való utazás az életemhez képest lassan kezdett hétköznapi boltba járásnak tűnni.  

Indulás előtt eszembe jutott, hogy ha már ilyen űr sebességgel végeztem teendőim elintézésével. Belefér még egy gyors repülőjegy foglalás a 3 nappal későbbi Bahreini megbeszélésemre. Igen nőként, Bahreinbe, üzleti megbeszélésre. Azt hiszem a későbbiekben erről is mesélek. Tehát kimegyek az irodámból és megkeresem az első helyén ülő, lelkes 22 évesnek tűnő gyakornoklányt, hátha egy repülőjegy foglalás nem okoz neki problémát így gyorsan ebéd előtt – nem akarom elvenni az ebédidejét. Odamegyek, kedvesen rámosolygok. Majd tálalom számára előételét.  Szabadkozik, semmi gond, örül, hogy őt kértem meg máris nekilát. Már azt hittem végre egyszer számomra is minden simán mehet – mert hihetetlen, de pozíciómhoz képest, határozottan nagy szerencsecsomag vagyok. Erről is lesz még mit mesélnem J. Itt jön a csavar. Amikor nekilát, már úgy éreztem sínen vagyok.  Mindjárt ebédelhetek. Ekkor jöttek a kitöltendő rublikák a jegyfoglaláshoz. Név, cím, telefonszám, nemzetiség eddig minden rendben volt. Születési év. Bediktálom, a lány kezei lecsúsznak a klaviatúráról és óriási bogárszemekkel bámul rám. Csak 4 évvel vagyok idősebb nála. Lefagy, próbál egy felszínes mosolyt oda vágni, de látom, ahogy a tenger szépen lassan húzódik vissza medréből. Igazi cunami előtti csend.  Kidülledt szemeivel végigmér. Elidőzik a cipőmön, majd ceruzaszoknyámra, kosztümömre, végül kiegészítőimre terjed a figyelme. Elidőzik táskámon, majd hirtelen, mint a vízáradat rám zúdítja irigységgel teli erőltetetten hízelgő kérdéseit.

És mondd csak milyen az életed szupernőként? Hihetetlen, de csak négy évvel vagy nálam idősebb és máris idáig jutottál, hű Bahrein, a gyönyörű tengerpart, a gazdag hercegek ferrarik, bentleyk, Mazeratik (feltűnt, hogy otthon van a luxus sportautó márkákban). Éjszakai klubok, luxus partik, látom a cipőd Louboutin, drága egy darab, na és a táskád, jó ízlésre vall, hogy Yves Saint Laurent, csak nem Párizsban vetted, gondolom a szetted is kész vagyon lehetett. Számomra, mert neked zsebpénz lehet. Ezért vettem fel én is diákhitelt, látod a táskámat, ez Louis Vuitton, igaz 3 évvel ezelőtti kollekció, de ezt senki nem mondja meg elsőre és így csak 400 eurót fizettem érte. Nem kevés, de megérte, így felfigyelnek rám az utcán az öltönyös fickók. (mondanom sem kell Escort tankönyvet írhatna a tudása alapján) Bár én ezen a szinten már Omega óra alatt rá se nézek egy csávóra, nem tudom te ezzel a te szinteden, hogy vagy? Breitling a legalja, gondolom, én úgy tervezem, aszerint nézem majd meg őket. Tudod, mint a húspiacon. Azt hiszik, azért öltözünk ki hogy ők szedjenek fel minket és megvegyenek mint a piacon az árukat. Na de mekkorát tévednek. A barátnőim és én is vadászok vagyunk. Nem ám üldözött vadak. Van egy táblázatunk, amibe beleírjuk az alapkövetelményeket. Végigtanulmányoztunk minden üzletembereknek szóló magazint, a gazdagok újságjait. Megtanultuk, mi az az óra, cipő, öltöny márka, ami alatt nem állunk velük szóba, mert még csak millióik vannak. Az pedig, nos, szerintünk hamar elfogy. Remélem „barinők” leszünk és el tudod nekünk mesélni azokat a titkokat, amelyeket még nem tudunk, hogy tutira kifogjuk az aranyhalat. – és én csak hallgattam. Arra gondoltam, „hát ez olyan cuki, hogy belehalok” az értelem talán elméje legmélyebb bugyraiban van valahol elásva és az ásó helyét is titkos írással rögzítették nehogy véletlenül valaha is megtalálhassa cirkálónk.

Nem tudtam megszólalni, hiszen a repülőjegy foglalás még nem ért véget, meg kellett várnom a visszaigazolást. Mintha megnyílt volna elmém feketelyuka. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Ezt a társadalmi fertőt már nehezen emésztem meg. Elképzelése sincs ennek a butuska libának, mennyit küzdöttem én azért, hogy elismerjenek. Mennyit küzdöttem azért, hogy eltűntessem irányomban az olyan előítéleteket, amiket ezek az ostoba pénzéhes Barbiek teremtenek az üzleti szférában.  Azért, hogy a munkámért becsüljenek meg és ne ágyastársnak higgyenek. Ezalatt az öt év alatt is mennyi átsírt éjszakám volt, amikor a földön fetrengve vártam, hogy elmúljon a sírógörcs. Mert padlóra kerültem. Ott, akkor egy Barcelonai hotelszobában a padlóra kerültem. Összetörtem és csak azért tudtam felállni, mert megtanultam, hogy hiába kesergek a földön fetrengve, onnan már csak felállni lehet. A világ nem fog miattam megállni, hogy megvárja. Ott már a törött önbecsülésem szilánkjait szedegettem. És újraépítettem. Erősebb lett.  Miután úgy kellett kiküzdenem magamat egy részeg spanyol oligarcha kezéből, aki azt hitte azért megyek tárgyalni vele, hogy utána spanyol vagy éppen francia nyelvleckéket vegyek a lakosztályában.  Azóta valahányszor találkozunk, kezet csókol és csak velem hajlandó tárgyalni. Mert kivívtam a tiszteletét. De mit érthet ebből egy Office Barbie. Diákhitel gondoltam. Az egyetlen kikötésem világ életemben az volt, hogy tanuljak bármit, inkább dolgozok előtte két évig egy bevásárlóközpontban, mintsem hitelt vegyek fel. Beleszállni egy ördögi körbe 20 évesen. Amiből soha nem szállok már ki élve és adósságmentesen? Hát nem, köszönöm! De honnan is foghatná ezt ő fel. A mai sekélyes gondolkodású fiatallányok mind a pénztárcákat keresik. Csak nem tudják még azt, amit én, hogy nincs több magányos férfi sehol, mint az üzleti szférában. És nem ők lesznek a megmentő angyalok. Ők csupán unaloműző játékszerek lesznek két tárgyalás között. A lány eközben is folyamatosan csak csacsogott és csacsogott és csacsogott. Én eközben már a „bosszút” forraltam. A sztorit, amitől csorogni fog az iroda cirkáló nyála. Lehet kicsit gonosz húzás, de hát nőből vagyok. És nem véletlen tartja a mondás, hogy „a nők azért utálják egymást, mert ők meg is értik a másik nőt”. Nem véletlen az sem, hogy világ életemben fiúk közötti közeg volt számomra az ideális. A férfiak világában érzem jól magam, mert ők őszinték hátsó és önös érdekek nélkül. Vagy szemből közelítenek vagy sehonnan. Cukkoljanak, húzzák az agyamat de egyenlő félként tekintenek rám.  Kihallottam, ahogy valahol már a gyermekáldás pénzügyi előnyeinél tart és, hogy elgondolkoztam e már azon, amin most ő filozofál, hogy hány gyereket kell majd szülnie, hogy megkaphassa a nagy kategóriás „gyerekhordozó” Audi Q5-öt. Mert hát az olyan szép nagy. Persze fehérben, hogy még nagyobbnak tűnjön és kiemelje szőke hajszínét és szolárium barnította bőrét. Bár mintha rémlene olyan része is a sztorinak ahol ezt nem szoláriumban, hanem a Maldív szigeteki nyaralással kívánja elérni – évente 4x. Megmentésemre pittyent az Outlook. Megjött a visszaigazolás. Azt hiszem, elmúlt öt évem során még soha nem örültem ennyire email érkezésének.

Az iroda cirkáló elhallgatott, kedves mosolyt dobott felém, majd közölte, ezzel meglennénk, de mielőtt elmegyek, legyek szíves véleményt mondani és tanácsot adni, mint egy jó nővér. Hát nekem több sem kellett. Belekezdtem hát ördögien kitalált mondandómba. Amiben bevallom, talán minden mondat eleje volt csak igaz.

Én csak annyit tudok mondani neked. Ez a világ legjobb munkája. Reggelik Rómában a Colosseummal szemben. Szieszták Barcelonában. Reggeli gondolatébresztő futások New Yorkban, tárgyalások egy felhőkarcoló 100. emeletén. Napozás a Dubai tengerparton. Luxus koktél parti a Abu Dzabi éjszakában. Ferrari tesztvezetés Maranellóban, meghívásos jéghorgászat a Finn öbölben. Városnézés Buenos Airesben, kaszinózni Monacóban, tengerparti séták Cannesben, vásárlókörút Milanóban. Teniszezni Wimbledonban, ebédelni Párizsban, Borozgatni a Toscanai borvidékeken, szerencsejáték túra Las Vegasban, Los Angelesi stúdió látogatás, Surfözni tanulni Hawaiin két tárgyalás között. Nos, igen egy álom az életem. Folyamatos repülés, utazás, jobbnál jobb autók, egzotikusabbnál egzotikusabb férfiak. Csak ajánlani tudom a brazil szamba esteket és a spanyol salsa esteket. A félistenek mind ott tobzódnak rád várva kisasszony. És reggel nem ébredsz utána kipihenten. De most mennem kell, mert vár egy budapesti steakezés az újabb Bahreini „kiruccanásom” előtt. De pssszt. Ezeket el ne mondd a főnöknek. Apropó, a kosztümöm Marc Jacobs. És igen, méreg drága volt, vagy két diákhitel ára. De megérte, mert az olyan irodai Barbiek, mint te, csorgó nyállal bámulnak utánam. Azt hiszem, a placebó hatás itt sem maradt el. Jó álmodozást kívánok Csipkerózsika. De egyet ne felejts el soha, a hercegek kora már leáldozott.

És ezzel kisétáltam. Már 20 percet késtem a megbeszélt ebédről. Miközben sétáltam le a mélygarázsba, az elmondottakon gondolkoztam. Ismét gondolkoztam. Pedig ha valamit megtanultam a munkám során az az, hogy valóban felesleges folyton gondolkozni. Túlgondolni. Menni kell és tenni a dolgunkat úgy, ahogy mi azt a legjobbnak érezzük. Azt hiszem, egy újabb Office Barbiet sikerült padlóra küldenem.  Na, nem mintha erre vágytam volna. De nem ártana a mai lányoknak megtanulniuk, hogy bilibe lóg a kezük. És már 20 évesen a lelküket árulják a húspiacon. A testükkel egyetembe. És hogy ebbe én, valahogy nem tudok belenyugodni. Mert az ilyen leányzók miatt dolgozok 2x többet és küzdök 1000x többet. Persze, a saját csatáimat vívom és nyerem meg. És nem nekik, magamnak. Magamért. De mégis elmélkedhetünk. Hova tart a világunk?

Arról nem is beszélve, bár nem hazudtam Barbienknak a helyeket és élményeket tekintve. Na de az érzelmi oldala. Egyedül futni a Central Parkban, miközben veled szembe boldog önfeledt párok rohannak, gyerekek mennek az iskolába, munkába menő üzletemberek fogyasztják úton a sarki kávézóban megvásárolt kávéjukat. Persze take away. Napozás a Dubai tengerparton. Nos ha azt az egyórás szünetet, miközben arab tárgyalófeleim vallási kötelességeiknek tesznek eleget napozásnak nevezhetjük. Akkor igen, ott szoktam napozni, egyedül, a gondolataimba merülve. Ha a spanyol szamba esteket vennénk górcső alá, láthatná, hogy mindeközben szintén egy tárgyalást vezetünk le egy kellemes spanyol vacsorával, miközben a parketten szamba verseny folyik. Ám korántsem tudsz olyankor arra figyelni, hiszen neked a partneredre kell figyelned. Pont, mint a táncosoknak. A monacói kaszinózás. Nő létemre kifejezetten untató, azonban kötelező program, ha egy sikeres üzletet próbálok „nyélbe ütni” mert a tárgyalópartnerem nem becsül annyira, hogy saját tárgyaló időt kaphassak. Két Black Jack vagy póker parti között hallgatott meg. 3x is. Azóta már az irodájában találkozunk. Hivatalos keretek között. Vagy a milanói vásárlókörút. 3 éve már nem élvezet, hanem kötelező munkahelyi egyenruha beszerző körút. Bemegyek, átfutok a ruhákon. Fekete, bézs, fehér, esetleg királykék vagy semlegesebb színek jöhetnek szóba. Megvan már a bejáratott fazon, ami a legjobban áll. Tudom a méreteket. Bemegyek, ránézek, megveszem. Már nem próbálgatok órákat. Nem válogatok. Nincs időm. Time is Money. Ezt a saját bőrömön is tapasztaltam ebben a pár évben. Talán a stúdió látogatás és a surfözés volt az egyetlen, amit valóban élveztem. Mert nem tárgyalás okán jártam ott. Meghívtak a partnerek, hogy megköszönhessék az együttműködésünket. De ritka az ilyen. Erre csak azt tudnám mondani, láttam én már éjjeli őrt nappal meghalni. E azon kivételes esetek egyike, amiket évente egyszer élhetek át. A fényévekkel előttünk járó „nyugati” országokban. Ahol a nők egyenrangú üzleti felekként vannak elkönyvelve. Szóval üzenve az iroda cirkálóknak. Ez nem Szuper Women és nem álom munka. Ez az a munka, amit csak az választ magának, aki harcos amazon. Szeret harcolni és mindig győz. Nem ismer lehetetlent. Ez nem a pláza Barbieknak és kislányoknak való munka. Ez nem aszfalt verseny. Ez kőkemény Off road. Amit csak igazi nők válasszanak.


Arról nem is beszélve, amiről Barbienknak soha nem lesz fogalma, mert ő minden hétvégén vagy héten, vagy hónapban van valakivel. Hogy mennyire magányos egy karrierista nő. Hogy minden este, minden országban és minden szállodában magányosan hajtom álomra a fejemet és csak a kispárnámat tudom megnyugtatásképp magamhoz szorítani. Ha problémám van az egyetlen férfi, akivel beszélni tudok Steve-en kívül az az édesapám. Hogy minden meghívott rendezvényre egyedül érkezem és talán nagy ritkán távozni nem távozom csak egyedül. Mert hát, mint minden nőnek, nekem is vannak igényeim. És megengedem magamnak azt a luxust, hogy ismerkedni próbáljak. Persze hol máshol, mint az üzleti szférában. Amiben olyan otthonosan mozgok. Átugrálva időzónákon és országokon igyekszem kapcsolatokat építeni. Amik mégis mindig megfeneklenek. Talán pont az imént említett okok miatt. Talán miattuk. Talán miattam. Nos, egy biztos. Cirkálónknak köszönhetően megint feltéptem néhány, „évszázados” sebet a lelkemen. De lesz még időm gondolkozni ezen a repülőn ülve. Az a 3 óra talán éppen elég lesz megváltani a világot. Fent 8000 méteren. Most megyek és megeszem London legnagyobb marháját zöldön tálalva J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése