Képtelen vagyok búcsúzni mert a szia az nem viszlát..a viszlát pedig mindig egy új szia kezdete, lehetősége. Mégis mindig minden a búcsúzásról szól.
Én nem búcsúzok, mert az végleges. Elválni, azt már inkább, hiszen minden elválás egy "újraegyesülés" lehetőségét hordozza magában! Egy új
találkozást. Az első találkozás a kezdet, a többi találkozás pedig a folytatás. A találkozásokat soha nem kezdjük újra. Egy kapcsolatot, ami egyszer
elkezdődött, már csak a végső elválás tehet befejezetté. Azt pedig, nos, nincs ember aki várja. És valójában a halállal a köztünk lévő kapcsolat,
megszűnik létezni? A testi érintkezés része nyilván. Azonban van egy másik fontos része a kapcsolatainknak. A lelkeink kötődése. Vajon ez megszűnik
létezni? Mi van azokkal, akik szeretteik elvesztése után is önmaguk mellett érzik a szeretett embert. Mi van, ha olyan kapcsolatokat érzünk valódinak,
megfoghatónak, amelyek már megszűntek "létezni" a szó szószoros értelmében..Azt hiszem, itt kap értelmet a hit, a spiritualitás. Hogy hiszünk valami
megfoghatatlanban. Mert hinnünk kell benne, hiszen intelligenciánk túlmutat a fizikailag érzékelhető valóságon. Belenyúlik a lelki világba, abba a megfog-
hatlan, nem észlelhető de érzékelhető univerzumba, amelyben mindannyiunknak köze van a másikhoz. Életében és halálában egyaránt. S hogy elveszítjük
a lelkünket halálunk után? Senki nem bizonyította, mégis rengetegen hisznek abban, hogy testünk súlyvesztését halálunk után a lelkünk mindenhatóhoz
távozása okozza. Ekkor a lelkünk elbúcsúzik testünktől? Vajon szó szoros értelmében, ez lenne a végső búcsú? És ha az a lélek köztünk marad? Ha hiszünk
a misztikumban ,hogy egyes emberek itt ragadnak, a lelkük nem megy át a fénybe, és a közelünkben marad, egyfajta védőangyalként támogatva minket.
Ebben az esetben azonban, ez sem búcsúzás. Azzal, hogy eltemetjük őket, nem garantált, hogy végső búcsút veszünk. Mégis mindenki így hívja. Az, hogy
mi önkényesen úgy döntünk elbúcsúzunk, a mi döntésünk. A gyász döntése. A történelem során kialakult rituálé egy ember élet elvesztésekor. De vajon
ő is valóban búcsúzik? Valóban búcsúzni akar? Vagy egy egyszerűbb kérdés. Ha mi búcsúzunk, megkérdezzük a másik embert, vajon ő is így akarja e?
Van hogy egy találkozást az idő szakít félbe, van hogy egy váratlan történés. Van hogy két ember közös döntése. De vannak olyan elválások, amelyekről
azt reméljük, soha nem következnek be. És vannak olyan búcsúzások, melyeket soha nem dolgozunk fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése